11.30.08
Ramóna folytathatja, Lüszi kiesett!
- Szombat esti láz – - - Szerencsére Kiss Ramóna továbbjutott a versenyben, köszönöm mindenkinek, aki segített és nyomkodott rá voksokat. Sajnos nem jött be a jóslatom, és nem Katus Attila (Aki persze megérdemelte a továbbjutást, hisz nagyon jól táncolt!) , hanem Udvaros Dorottya esett ki. Ennek nagyon nem örülök, Iringó két szép szeméért képesek bent tartani Stohl Andrást, akinél már most látszik, hogy ő lesz a nyertese a harmadik szériának. Meg van rendezve, hogy ő fogja nyerni. Na mindegy, mivel Ramóna bent van még jövő héten is megnézem a Szombat esti láz-t.
- Megasztár – - – Itt sem jött be a jóslatom, ugyanis Lakatos Krisztián-t megmentette a zsűri a kieséstől. Tóth Lüszike esett ki. Most, hogy ő lett az egyik favoritom, ennek nagyon nem örülök. Egyértelműen Fekete Dávidnak kellett volna kiesnie. Most komolyan….ki szavaz erre a ….gyerekre?
Mert a környezetemben mindenki azt mondja, hogy már a második döntőben ki kellett volna esnie, nem hogy a legjobb háromba bekerülnie. Átkozom a hülye tini picsákat, hogy egy ilyen gyenge, még musical énekesnek is gyengécske hülye gyereket továbbjuttatnak. Szánalmas. Király Viktor és Lakatos Krisztián döntőt szeretnék. Ennyi. A tegnap indított Megasztár szavazás lezárult, Fekete Dávidot ejtenétek ki, és Király Viktor nyerné meg, ha ti döntenétek.
11.29.08
Szavazzatok Király Viktorra,Tóth Lüszire és Kiss Ramónára!
- Azt mondtam múltkor, hogy többet nem írok a Megasztár-ról kritikát, meg nem nézem, de túltettem magam Hien kiesésén, és ha kritikát nem is írok, azért talán megnézem a műsort. Most arra búzdítalak fel titeket, hogy szavazzatok: Király Viktor-ra és Tóth Lüszi-re. Ne hagyjuk, hogy egy musical ripacs vagy egy swing Elvis nyerje a show-t, nem lenne igazságos azokkal szemben, akik mindig más oldalukat mutatták meg a Megasztár 4 alatt, ők eddig nem nagyon csináltam más műfajban semmit, de ha csináltak is, az bűn rossz volt. Jóslat: Lakatos Krisztián ki fog esni.
Ezt a szavazást már lezártam. Az eredmény:
1. Király Viktor (55%)
2. Tóth Lüszi (25%
3. Lakatos Krisztián (14% )
4. Fekete Dávid (6%)
- A Szombat esti láz táncait, általában felvételről nézem meg, ha zt nézném ki a legtehetségesebb, akkor most Udvaros Dorottya művésznőre szavaztatnám az oldallátogatókat (Azért rá is szavazhattok persze), de én nem azt nézem, ki a legtehetségesebb, hanem, hogy ki a legszerethetőbb, ki a legtüneményesebb, és ő nem más, mint: Kiss Ramóna. Láttszik, hogy ő szívét, lelkét beladja a táncaiba, még ha a zsűri hétről-hétre nem értekeli t úl magát Ramiék esetében. Barátok közt fanok, mindenki mentse meg a sorozat becsületét, amikor tavaly és tavalyelőtt veryenyzett két sorozat szereplő (Ábrahám Edit, Farkasházi Réka) ,mindegyikük a negyedik helyet szerezte meg, Ramit küldjük a legjobb háromba! Jóslat: Katus Attila fog kiesni.
- A jóslataimat majd meglátjuk mennyire lesznek igazak. Mikor véget ér a két show pár hát múlva, közös cikkben lezárom őket pár gondolattal. Szavazásra fel!
Jamie Lee Curtis – Mi kell még egy Oscar jelöléshez?
Jamie Lee Curtis napjaink és a múltunk egyik legnagyobb színésznője, a véleményem szerint. Számtalan filmjét láthattuk már, és mindegyikben maradandó értéket állított fel, az Oscart megszavazó akadémia azonban még nem figyelt fel rá, noha volt olyan filmje, amiért meg kellett volna adni egy Oscar jelölést, megkockáztatom, egy Oscar díjat.

Freaky Friday: Golden-Globe jelölést kapott a filmért, jogosan. Chrismas with the Kraks: Ebben a filmben is nyújtott olyat, amiért Joan Cusackot másodszorra is Oscarra jelölték. Én minimum egy Golden-Globe jelölést dobtam volna neki, de az Oscar jelölést sem tartanám kizártnak. Tru Lies: A legnagyobb filmje egyértelműen, kapott Golden-Globe díjat, jelöléték SAGRA és sok más díjra is. Kérdem én, hogy a SAG-ot megszavazó színészek céhe, akkor miért nem szavazta be a legjobbak közé anno, ha egyszer az Oscar és a SAG 90% ugyanazokból a tagokból áll? Egy egy Oscar színtű alakítás volt, és a letorkolást az Oscar történetének egyik legnagyobb gonoszságának tartom.
11.25.08
Kim Cattrall megmutatta bájait!
A színésznő mindig is szerette magát a nyilvánosság előtt mutogatni, de most egy jó cél érdekében tette mindezt.

Kim Cattrall soha nem volt rest levetkőzni a kamerák előtt. A Szex és New York című sorozatban talán többször láttuk a meztelen testét, mint ő magát ruhában. Most azonban egy nemes cél érdekében mutatta meg bájait. Ugyanis egy fiatal tehetséges művészt támogatott azzal, hogy meztelenül modellt állt neki, több társával együtt. Az érdekesség az, hogy Tom Hunter festményéhez a modellek, huszonéves gyönyörű nők voltak, akik közé beült az 52 éves színésznő is.
“Kim tökéletes, épp, mint egy görög istennő, egyesül benne a szépség és a büszkeség. Nem is találhattam volna jobb múzsát a képhez, és senkit nem érdekel, hogy már kinőtt a húszas éveiből” – mesélte a művész. Cattrall mindig is nagyon szerette művészetet, szinte az összes kiállítást látta már, így most ő is részese lehet egy igazi műalkotásnak.
11.24.08
Golden-Globe – Esélylatolgatás – November vége
Ez az utolsó előtti esélylatolgatás a díjátadó jelöléseinek kihirdetése előtt, mert ugye a jelölések előtti nap is lesz egy végső jóslat. Segítségemre a GoldDerby fórumozói voltak, jóslataikat figyelembe vettem. Ugyanakkor még mindig nem dőlt el számomra, hogy a Slumdog Millionaire, vagy épp a Rachel Getting Married dráma, avagy komédia, én a Rachel-t komédiának a Millionaire-t pedig drámának vettem. Nézzük, hogy szerintem ki lesz a legjobb öt-hat-hét jelölt:

Legjobb film – Dráma:
The Curious Case Of Benjamin Button
Doubt
Frost/Nixon
Milk
Revolutionary Road
Slumdog Millionaire
Legjobb film – Komédia:
Burn After Reading
Happy Go Lucky
Mamma Mia!
Rachel Getting Married
Synecdoche, New York
Legjobb férfi főszereplő – Dráma:
Leonardo Dicaprio (Revolutionary Road)
Clint Eastwood (Gran Torino)
Sean Penn (Milk)
Brad Pitt (The Curious Case Of Benjamin Button)
Mickey Rouke (The Wrestler)
Legjobb férfi főszereplő – Komédia:
Javier Bardem (Vicky Christina Barcelona)
Adrien Brody (Cadillac Records)
Josh Brolin (W.)
George Clooney (Burn After Reading)
Phillip Seymour Hoffman (Synecdoche, New York)
Dustin Huffman – Las Chance Harvey)
Legjobb női főszereplő – Dráma:
Cate Blanchett (The Curious Case of Benjamin Button)
Angelina Jolie (Changeling)
Keira Knightley (The Duchess)
Nicole Kidman (Australia)
Merly Streep (Doubt)
Kate Winslet (Revolutionary Road)
Legjobb női főszereplő – Komédia
Anne Hathaway (Rachel Getting Married)
Sally Hawkins (Happy Go Lucky)
Frances McDormand (Burn After Reading)
Sarah Jessica Parker (Sex and the City: The Movie)
Meryl Streep (Mamma Mia!)
Emma Thompson (Last Chance Harvey)
Legjobb férfi mellékszereplő:
Josh Brolin (Milk)
ames Franco (Milk)
Robert Downey Jr. (Tropic Thunder)
Philip Seymour Hoffman (Doubt)
Heath Ledger (The Dark Knight)
Brad Pitt (Burn After Reading)
Legjobb női mellékszereplő:
Amy Adams (Doubt)
Penelope Cruz (Vicky Cristina Barcelona)
RoseMarie Dewitt (Rachel Getting Married)
Tilda Swinton (The Curoius Case of Benjamin Button)
Marisa Tomei (The Wrestler)
Debra Winger (Rachel Getting Married)
Kate Winslet (The Reader)




