10.31.08

Joaquin Phoenix abbahagyja a filmezést…

Posted in Egyéb, Színészek at 7:27 am Szerző: kelemenmarc

Hétfőn, Paul Newman jótékonysági alapítványának a gálaestjén a 34 éves Joaquin Phoenix kellemetlen bombát robbantott; egy röpke interjúban ugyanis elhintette, hogy soha többé nem fog kamera elé állni. A vörös szőnyeges villámbejelentést a riporter először rossz viccnek hitte, de egy perccel később Joaquin sógora, Casey Affleck, majd másnap Phoenix ügynöke is megerősítette a szomorú hírt. A videón egyébként látható, hogy a színész nincs a legjobb bőrben, és valóban nehéz elhinni először, hogy komolyan gondolja-e ezeket a szavakat: “Ez lesz az utolsó színészi alakításom, nem forgatok több filmet. Mostantól a zenélésre akarok koncentrálni.”

[origo]
Joaquin Phoenix a hétfői gálaest előtt.

Joaquin egyébként a brit The Charlatans zenekar tagjával, Tim Burgess-szel zenélget és egy albumon dolgoznak tavasz óta. A nyughatatlan (amelyben Johnny Cash bőrébe bújt) forgatásán tanult meg gitározni, és akkor jött rá, hogy a zene a legalkalmasabb módja a belső démonok kieresztésének. Utolsó filmjét (Two Loversitt az előzetes még nem mutatták be az Egyesült Államokban, de szerepelt az idei cannes-i versenyprogramban és alaposan megosztotta a kritikusokat. Nem reprezentatív felmérésünk alapján a nők utálták, a férfiaknak tetszik (rovatunkon belül is ez a helyzet), szóval olyasminek nevezhetnénk, mint egy férfiaknak szóló limonádé. Joaquin mindenesetre szokás szerint briliánsat alakít benne, nagy kár lenne, ha tényleg ez lenne az utolsó szerepe. A magyarországi bemutatóról annyit tudunk, hogy 2009 elejére várható.

Forrás: origo.hu

10.29.08

British Independent Film Díj – 2008 – A jelöltek

Posted in Díjátadók at 6:31 am Szerző: kelemenmarc

Íme a jelöltek idén, díjátadás: November 30!

Best British Independent Film

Best British Documentary

Best British Short Film

The Douglas Hickox Award

Best Foreign Independent Film

Best Achievement In Production

Best Director of a British Independent Film

Best Performance by a Supporting Actor in a British Independent Film

Best Performance by a Supporting Actress in a British Independent Film

Best Screenplay

Best Technical Achievement

Most Promising Newcomer

The Raindance Award

The Richard Harris Award

The Special Jury Prize

  • (to be announced)

The Variety Award

Best Performance by an Actor in a British Independent Film

Best Performance by an Actress in a British Independent Film

10.28.08

Sajnos Jennifer Hudson unokaöccse sem élte túl a mészárlást…

Posted in Egyéb at 5:25 pm Szerző: kelemenmarc

Mindenki abban reménykedett, hogy élve rátalálnak Jennifer Hudson unokaöccsére, azonban az imák nem kerültek meghallgatásra. A kis Julian meghalt.

Jennifer Hudson, és családja egészen tegnapig reménykedhetett abban, hogy a sztár hét éves unokaöccse túlélte a hétvégi mészárlást. Azonban a rendőrség megtalálta az autót, amivel a gyanúsított elmenekült a tett színhelyéről. Sajnos a járműben a kisfiú holtestére is rábukkantak. Miután a Hudson család azonosította holttestet, nyilvánosságra hozták, hogy a kis Julian halálát több lövés okozta.
“Borzasztó. Ez nem lehet igaz. Imádkoztunk, hogy ez ne következzen be”- mondta Jennifer egyik unokahúga.
A bűncselekménnyel még mindig Jennifer nővérének egykori férjét, William Balfourtot vádolják. A törvényszéki orvosok bizonyítékokat gyűjtenek, hogy hivatalosan is letartoztathassák az ámokfutót. Ha Balfourton lőpor nyomokat találnak, egyből bilincs kerül a kezére. Hogy lehetett képes valaki elkövetni ilyen borzalmakat? Hogy volt szíve többször is rálőni egy hét éves kisgyerekre? Remélhetőleg a férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik!

10.26.08

2008 – Europai Film Díj – Az esélyesek

Posted in Díjátadók at 7:52 am Szerző: kelemenmarc

Megvannak azok a művek, amelyekből majd szemezget az Európai Film Akadémia, külön öröm látni a jelöltek között a Deltát, az Atonementet és a Happy Go Lucky-t is! November 8.án lesz a végleges jelöltek kihirdetése. Idén tehát a színészek közül talán izgulhatunk: Keira Knightleyért, Sally Hawkinsért vagy netán James McAvoyért.

Az esélyesek:

3 DIAS (Before the Fall), Spain
directed by Francisco Javier Gutierrez
written by Juan Velarde & F. Javier Gutierrez
produced by Maestranza Films, Green Moon Prod., Pentagrama

12, Russia
directed by Nikita Mikhalkov
written by Nikita Mikhalkov & Alexander Novototsky-Vlasov & Vladimir
Moiseenko
produced by Three T Productions

AANRIJDING IN MOSCOU (Moscow, Belgium), Belgium*
directed by Christophe van Rompaey
written by Jean-Claude van Rijckeghem & Pat van Beirs
produced by A Private View

ATONEMENT, UK
directed by Joe Wright
written by Christopher Hampton
produced by Universal Pictures, Working Title, Studio Canal, Relativity
Media

BATTLE FOR HADITHA, UK*
directed by Nick Broomfield
written by Nick Broomfield & Marc Hoeferlin & Anna Telford
produced by Lafayette Films, Film 4

BIENVENUE CHEZ LES CH’TIS (Welcome to the Sticks), France
directed by Dany Boon
written by Dany Boon & Franck Manier & Alexandre Charlot
produced by Hirsch, Pathé, TF1 Films Production, Les Productions du
Ch’Timi, C.R.R.A.V Nord Pas De Calais

BOOGIE, Romania
directed by Radu Muntean
written by Radu Muntean & Alexandru Baciu & Rāzvan Rādulescu
produced by Multi Media Est, Antena 1

CAOTICA ANA, Spain
written and directed by Julio Medem
produced by Sociedad General de Cine S.A., Alicia Produce, S.L., Volcano
Internationals Productions S.L.

UN CONTE DE NOËL (A Christmas Tale), France
directed by Arnaud Desplechin
written by Arnaud Desplechin & Emmanuel Bourdieu
produced by Why Not Productions, France 2 Cinéma, Wild Bunch, BAC Films

CZTERY NOCE Z ANNA (Four Nights With Anna), Poland
directed by Jerzy Skolimowski
written by Ewa Piaskowska & Jerzy Skolimowski
produced by Skopia Film, Alfama Films, Telewizja Polska

DELTA, Hungary*
directed by Kornél Mundruczó
written by Yvette Bíró & Kornél Mundruczó
produced by Proton Cinema, Essential Filmproduktion, Filmpartners

DIORTHOSI (Correction), Greece*
directed by Thanos Anastopoulos
written by Thanos Anastopoulos & Vassilis Raisis
produced by Fantasia LTD, Thanos Anastopoulos, Nova, Greek Film Centre

IL DIVO, Italy
written and directed by Paolo Sorrentino
produced by Indigofilm, Lucky Red, Parco Film, Babe Films, StudioCanal,
Arte France Cinéma

DUSKA, the Netherlands*
directed by Jos Stelling
written by Jos Stelling & Hans Heessen
produced by Eyeworks Egmond, NPS Television, Jos Stelling Films, TVIndie
Film Production, Molodist Film Festival

EDEN, Ireland*
directed by Declan Recks
written by Eugene O’Brien
produced by Samson Films

ENTRE LES MURS (The Class), France
directed by Laurent Cantet
written by Laurent Cantet & François Begaudeau & Robin Campillo after
the novel of François Begaudeau
produced by Haut et Court, France 2 Cinéma

FLAMMEN & CITRONEN (Flame & Citron), Denmark*
directed by Ole Christian Madsen
written by Lars K. Andersen
produced by Nimbus Film, Wüste Filmproduktion, Wüste Film Ost, Studio
Babelsberg, OC Film, Sirena Film, Duckling, Mainstream,
Kameraudlejningen, 4 ½

GIORNI E NUVOLE (Days and Clouds), Italy/Switzerland
directed by Silvio Soldini
written by Doriana Leondeff & Francesco Piccolo & Federica Pontremoli &
Silvio Soldini
produced by Lumière & Co., Amka Films Productions, RTSI – televisione
svizzera, Eurimages

GOMORRA (Gomorrah), Italy*
directed by Matteo Garrone
written by Maurizio Braucci & Ugo Chiti & Gianni di Gregorio & Matteo
Garrone & Massimo Gaudioso & Roberto Saviano
produced by Fandango, RAI Cinema

LA GRAINE ET LE MULET (The Secret of the Grain / Couscous), France*
written and directed by Abdellatif Kechiche
produced by Hirsch / Pathé Renn Production, France 2 Cinéma

HAPPY-GO-LUCKY, UK
Written and directed by Mike Leigh
produced by Thin Man Films Ltd., Summit Entertainement, Ingenious Film
Partners, Film4, UK Film Council

HOME, Switzerland*
directed by Ursula Meier
written by Ursula Meier & Antoine Jaccoud & Rapaëlle Valbrunne
produced by Box Productions sarl, Renens VD, Archipel 35, Need
Productions, TSR, SRG SSR idée Suisse, France 3, RTBF

HUNGER, UK
directed by Steve McQueen
written by Enda Walsh & Steve McQueen
produced by Blast! Films Production, Channel 4/Film 4, Northern Ireland
Screen, The Broadcasting Commission of Ireland, The Wales Creative IP Fund
JAS SUM OD TITOV VELES (I am from Titov Veles), FYR Macedonia
written and directed by Teona Strugar Mitevska
produced by Sisters and Brother Mitevska Production, Entre Chien et
Loup, Vertigo Film, Silkroad Production

KÆRLIGHED PÅ FILM (Just Another Love Story), Denmark
written and directed by Ole Bornedal
produced by Thura Film A/S

KARAMAZOVI (The Karamazovs), Czech Republic*/Poland
written and directed by Petr Zelenka
produced by Prvni Verejnopravni, Warsaw Pact, Ceska Televize

KATYN, Poland*
directed by Andrzej Wajda
written by Andrzej Wajda & Wladyslaw Pasikowski & Przemyslaw Nowakowski
produced by Akson Studio, TVP S.A. – Film Agency, Telekomunikacja Polska

KIRSCHBLUETEN – HANAMI (Cherry Blossoms – Hanami), Germany*
written and directed by Doris Dörrie
produced by Olga Film GmbH, Bayerischer Rundfunk, ARD/Degeto, Arte

LEMON TREE / עץ לימון, Israel/Germany/France
directed by Eran Riklis
written by Suha Arraf & Eran Riklis
produced by Eran Riklis Productions Ltd., Heimatfilm GmbH & Co. KG, Mact Productions, Riva Filmproduktion GmbH

LOVE AND OTHER CRIMES, Germany/Serbia
written and directed by Stefan Arsenijevic
produced by Coin Film GmbH, Art & Popcorn, Studio Arkadena

MONGOL, Russia*/Germany/Kazakhstan
directed by Sergei Bodrov
written by Sergei Bodrov & Arif Aliyev
produced by CTB Film Company, Andreevskiy Flag Film Company, X Filme
Creative Pool, Kinofabrika GmbH, Eurasia Film Production

MORAM SPAVAT’ ANDJELE (I Have to Sleep My Angel), Croatia/Bosnia & Herzegovina
directed by Dejan Acimovic
written by Tatjana Acimovic
produced by DA Film, Croatian Television, Bosnia and Herzegovina
Television, Croatia Film

MUSTA JÄÄ (Black Ice), Finland*
written and directed by Petri Kotwica
produced by Making Movies, Schmidt Katze Filmkollektiv

O’HORTEN, Norway*
written and directed by Bent Hamer
produced by Bulbul Film, Pandora Film, Memento Films, Scanbox

EL ORFANATO (The Orphanage), Spain*
directed by Juan Antonio Bayona
written by Sergio G. Sánchez
produced by Rodar y Rodar S.L., Telecinco Cinema

PING-PONGKINGEN (The King of Ping Pong), Sweden*
directed by Jens Jonsson
written by Jens Jonsson & Hans Gunnarsson
produced by Bob Film Sweden AB, Eurimages, Nordisk Film, MEDIA, Svenska
Filminstitutet, Nordisk Film A/S, Filmpool Nord AB, SVT

REVANCHE, Austria*
written and directed by Götz Spielmann
produced by Prisma Film- und Fernsehproduktion GmbH, Spielmann Film

LE SILENCE DE LORNA (Lorna’s Silence), Belgium
written and directed by Jean-Pierre & Luc Dardenne
produced by Les Films du Fleuve, Archipel 35, Lucky Red

TEŠKO JE BITI FIN (It’s Hard to Be Nice), Bosnia & Herzegovina
written and directed by Srdjan Vuletic
produced by Refresh Production

ÜÇ MAYMUN (Three Monkeys), Turkey
directed by Nuri Bilge Ceylan
written by Ebru Ceylan & Ercan Kesal & Nuri Bilge Ceylan
produced by Zeynofilm, Pyramide Productions, Bimfilm

WALTZ WITH BASHIR, Israel*/France/Germany
written and directed by Ari Folman
produced by Bridgit Folman Film Gang, Les Films d’Ici, Razor Film
Produktion, ARTE France, ITVS International

DIE WELLE (The Wave), Germany
directed by Dennis Gansel
written by Dennis Gansel & Peter Thorwarth
produced by Rat Pack Filmproduktion GmbH, Constantin Film Produktion,
B.A. Produktion, Medienfonds GFP I KG

WOLKE 9 (Cloud 9), Germany
directed by Andreas Dresen
written by Andreas Dresen & Laila Stieler & Cooky Ziesche & Jörg Hauschild
produced by Rommel Film e.K., Rundfunk Berlin-Brandenburg, ARTE

ДЗИФТ / ZIFT, Bulgaria
directed by Yavor Gardev
written by Vladislav Todorov
produced by Miramar Film, Bulgarian National Film Centre, Bulgarian
National Television

Megasztár 4 – 2.fejezet

Posted in Cikksorozatok, Egyéb at 7:44 am Szerző: kelemenmarc

Ezen az estén 2-3 előadást kivéve mindegyik tetszett. Ásós Attila kiesése tökéletesség tette számomra az eredményhirdetést, nagyon megérdemelt volt ez a távozás, egy gyenge, orrhangú, tehetségtelen zenész féleség lett a szememben. Bencsik Tamara csalódás volt, a listám szerint ő volt a második leggyengébb, jövőhéten mennie kell, ha nem tud fejlődni. Fekete Dávid hanga nagyon jó, de ugyanakkor ha valaki angolul énekel, annak tudnia kéne angolul is, mert ez így egy gyengébb produkció lett. Lakatos Krisztián és Tóth Lüszi most számomra a középmezőnyt foglalta el. Nguyen Thanh Hien fantasztikus volt és Nkuya Sonia-val mindketten megérdemelték a továbbjutást. Szecsődi Károly produkciója is remekül sikerült. Az est legjobb éneklését: Király Viktor aratta le szerintem. Amikor már csak hárman álltak az eredményhirdetésre várva (Hien, Ásós, Tamara), akkor majdnem szívrohamot kaptam, hogy Hien bent lesz a kettőben, de szerencsére csak az izgalmak fokozása történt. A zsűritagok közül, ma sokszor értettem egyet Encivel és Friderikusszal is. Mester Tamás ama kijelentését, hogy Tamara jobban énekelte el a “Vigyél el” című számot, mint Katona Klári, nagyon nagyot nevettem, jobban? Ezerszer rosszabbul, jelenleg Dávid és Tamara a leggyengébb láncszem nálam. A közös szám nem volt nagy eresztés, a csillagdalt már megkedveltem, a búcsúdal még várat magára.

Az én Toplistám ezen az estén:
01. Király Viktor
02. Szecsődi Károly
03. Nkuya Sonia
04. Nguyen Thanh Hien
05. Tóth Lüszi
06. Lakatos Krisztián
07. Fekete Dávid
08. Bencsik Tamara
09. Ásós Attila

10.25.08

Ma este, mindenki szavazzon Hienre!

Posted in Egyéb, Szavazások at 11:28 am Szerző: kelemenmarc

Kezdetektől Hien a kedvencem ,ezért megkérek mindenkit, aki egy kicsit is bírja a blogomat, ma nyomjon egy sms-t a lányra. Megérdemli, mert szerintem ő egy igazi őstehetség, aki a kisúgárzásával csak öregbíti a Megasztár hírnevét. Tehát szavazzatok ma Hienre, a 19.30-kor kezdődő élő döntőben!

Felfoghatatlan: Meggyilkolták Jennifer Hudson családtagjait!

Posted in Egyéb at 8:35 am Szerző: kelemenmarc

Az Oscar-díjas színész-énekesnő Jennifer Hudson anyjának és testvérének holttestére a család chicagói otthonában találták rá a rendőrök pénteken éjszaka.

Az áldozatokat lelőtték, a színész-énekesnő 7 éves fiát pedig elrabolták. A gyilkossággal és emberrablással a rendőrök Jennifer Hudson férjét gyanúsítják, akit jelenleg feltételesen engedtek szabadon a börtönből, miután hat évet töltött fegyintézetben gyilkossági kísérletért. A hatóságok ismét őrizetbe vették a férfit. Az áldozatokra azután találták rá, hogy szomszédok pénteken este lövéseket véltek hallani Jennifer Hudson édesanyjának lakása felől. A rendőröket azonban csak szombaton, hajnali három óra körül, a hazaérkező Julia, Jennifer lánytestvére értesítette. A házban a rendőrök holtan találtak rá a színész-énekesnő 57 éves anyjára, Darnel Donnersonra és Jennifer fiútestvérére, a 29 éves Jason Hudsonra.

A rendőrök ezután azonnal körözést adtak ki Jennifer Hudson 7 éves kisfia, Julian King magtalálására. A hatóságok gyanúja szerint a gyilkosságokat és az emberrablást a színész-énekesnő férje, a 27 éves William Balfour követte el, aki a 7 éves kisfiú mostohaapja. Balfour egyébként jelenleg feltételesen van szabadon, miután hat évet töltött börtönben gyilkossági kísérletért. A rendőrség most ismét őrizetbe vette, de a férfi tagadja, hogy köze lenne a kisfiú elrablásához illetve a gyilkosságokhoz.

Nic – Vendégkritika – Happy Go Lucky

Posted in VendégBloggerkedés-Filmek at 7:26 am Szerző: kelemenmarc

Nem a tipikus Mike Leigh filmről van szó. Megkockáztatom, hogy ez a mester eddigi legszórakoztatóbb mozija. Először is adva van egy kedves, aranyos, vidám lány, Poppy, aki az élet napos oldalát látja, de folyamatosan. Nem számít, mi történik körülötte, ő mindent ezen a  nagyon érdekes és kicsit irigylésre méltó módon kezel. Valamint azt is megkísérli, hogy a környezetében lévőket – legyen az a lakótársa, húga – is erre sarkallja. Az egyik első jelenet sokat elárul róla: a biciklijét ellopják, erre Poppy reakciója: Ó, ne, még el sem tudtam tőle köszönni.

http://i279.photobucket.com/albums/kk123/IndianaJones34/HappyGoLuckyDVDmainmenu.jpg

Ez ő. Poppy-t muszáj szeretni, egyszerűen imádni való. Elég könnyen válhatna belőle egy idegesítő, frusztráló karakter, de Leigh és a Poppy-t alakító fantasztikus Sally Hawkins elkerülték ezt a csapdát. Mivel Mike Leigh filmjéről beszélünk, szerepet kap itt a dráma is, igazán fontos problémák, mint pl. az agresszív kisfiú története vagy a hajléktalané – ami egyébként véleményem szerint  a film egyik legmeghatóbb jelenete.

Nic értékelése: 10/8

Köszönöm Nicnek ezt a fantasztikus kritikát, várom a további irományait!

CSI: Crime Scene Investigation – Díjak/Jelölések

Posted in SorozatokDíjai at 7:21 am Szerző: kelemenmarc

http://www.daemonstv.com/wp-content/uploads/2007/11/96557_d0894.jpg

A sorozat összes nagy szakmai jelölése és díja, kezdetektől (Emmy-Golden-Globe).

2001 – Emmy jelölés – Legjobb női főszereplő – Marg Helgenberger
2001 – Golden-Globe jelölés – Legjobb sorozat
2002 – Emmy jelölés – Legjobb sorozat
2002 – Golden-Globe jelölés – Legjobb sorozat
2002 – Golden-Globe jelölés – Legjobb női főszereplő – Marg Helgenberger
2003 – Emmy jelölés – Legjobb sorozat
2003 – Emmy jelölés – Legjobb női főszereplő – Marg Helgenberger
2003 – Golden-Globe jelölés – Legjobb női főszereplő – Marg Helgenberger
2004 – Golden-Globe jelölés – Legjobb sorozat
2004 – Golden-Globe jelölés – Legjobb férfi főszereplő – William Petersen

Összesen 10 szakmai jelölés, ebből eddig 0 a díjra váltott.

10.24.08

Desperate Housewives – 2008-as Emmy szemszögből

Posted in Sorozatok at 8:08 am Szerző: kelemenmarc

A Született feleségek negyedik évadja, korántsem kapott jó kritikákat Amerikában. A sztrájk sajnos elrontotta az esélyeket a főszereplők Emmy jelölésére. Igaz, hogy az évadban volt forgószél, rák, új szomszédok, de valamiért mégsem kaptak a főszereplők jelölést. Miután lemaradtak a Golden-Globe nominációról, igazából várható volt, hogy Emmy jelölést sem kaptak, de mivel a 4 főszereplőből 3 bekerült a legjobb 10 esélyesbe az Emmy szavazók szerint, reménykedtem, hátha valamelyikük becsússzon a legjobb ötbe. De ez sajnos nem sikerült, igaz az Emmy simán kitolhatta volna a legjobb hétre a kategóriát, de nem tette. Kár. Csalódás maga az Emmy 2008. Mind a négy lányt felterjesztették jelöltnek, egy bizonyos rész béli alakításával. Huffman, Cross és nagy meglepetésre Longoria bekerült a legjobb 10-be, de Hatchernek nem sikerült.

http://downloaddesperatehousewives.sequd.com/wp-content/uploads/2008/06/6.jpg

ALAKÍTÁS TOPLISTA AZ ÉVADBAN SZERINTEM:
1. Huffman (4X06)
2. Cross (4X01)
3. Longoria (4×12)
4. Hatcher (4×13)

Megmondom öszíntén Crossnak és Huffmannak kijárt volna a jelölés, de szerintem idén még talán Longoria is megérdemelte volna. Díjat viszont maximum az előbb említett két hölgynek adnék csak.

Következő oldal