09.30.08
Vegyes egyveleg!

Frissül néhány kategória meg cikk, ezeket közlöm most, illetve a hamarosan közétett cikkeket:
Frissült:
Az egész Részkritikák kategória.
Az egész 2009Oscar kategória.
A “Búcsú: Hetedik mennyország” – című cikk. (Ez ősrégi, de frissítést végeztem rajta)
Hamarosan az oldalon:
“Senorita Szöszi – Most Hargitai Bea jó fej vagy nem?” – című cikk.
“Mad Men – Az első benyomás” – című cikk.
“Megasztár 4. eddig” – című cikk.
Winslet magával harcolhat az Oscarért!
Hetek óta arról lehetett hallani, hogy a filmvilág két legvérmesebb stúdiómogulja, Harvey Weinstein és Scott Rudin egymásnak feszültek a The Reader (A felolvasó) című második világháborús eposz premierjének időpontja miatt. Stephen Daldry filmjében Kate Winslet és Ralph Fiennes szerepelnek, a producerek között pedig ott található az idén elhunyt Anthony Minghella és Sydney Pollack is. Daldry időközben a Billy Elliot színpadi verziójával van elfoglalva, melynek producerei között szintén ott található Weinstein, és november 13-án debütál a Broadway-n. Rudinnak esze ágában sem lett volna siettetni a The Reader-t, hiszen az év végi Oscar-hajrában már két másik filmje is nagy esélyekkel indul.
![]() |
| Kate Winslet a The Reader című film forgatásán |
Harvey Weinstein, a hírhedt Oscar-vadász azonban épphogy a jövő évi termését nem akarja tovább terhelni, hiszen 2009-ben jön az Inglorious Bastards Tarantinótól és a Nine című musical Rob Marshalltól. Idén viszont maximum Woody Allen Vicky Cristina Barcelona-jától csöppenhet talán egy mellékszereplői jelölés Penélope Cruznak, ami édeskevés Weinsteinnek, nagyon jól jönne az Oscar-varázsszavakban (második világháború, régi szerelem emléke, regényadaptáció, Minghella, Winslet stb.) bővelkedő The Reader. Végül Weinstein nyert, ugyanis sikerült megegyezni a december 12-ei premier időpontjában, az utómunkálatokat pedig áthelyezik New Yorkba, hogy Daldry a Billy Elliot-musicallel szimultán végezhesse azokat. Remélhetőleg a hajsza nem válik a film kárára, promócióban mindenesetre már így is el van késve a legtöbb téli Oscar-esélyes filmhez képest. Winsletet egyébként a Revolutionary Road-ért és a The Reader-ért is a női főszereplők kategóriájában kell indítani, eddig ötször jelölték Oscarra és egyszer sem nyert.
Forrás: origo.hu
09.29.08
Kiss Ramóna nagy lehetősége!
Kiss Ramóna immár a harmadik Barátok közt szereplő, aki igent mondott a Szombat esti láz felkérésére. Bevallása szerint gondolkodás nélkül elvállalta, hogy tánccipőt húz, és szombatról szombatra új koreográfiát sajátít el.

A sorozatsztárt Markó Róbert vezeti majd hétről hétre a táncparkettre. De vajon mennyire illik össze Robi és Ramóna? “Passzol a humorunk egymáshoz! Már az első percben egy hullámhosszon voltunk. A legjobb, hogy nagyon vidámra sikerülnek a próbáink, oltári nagyokat nevetünk együtt” - meséli Ramóna.
A Barátok közt temperamentumos Zsófija úgy véli, hogy indulatos énje nem csak sorozatbeli karakterében, de az életben is érvényesül. “Ha valami nem sikerül, ha nehezebben megy egy lépés, nagyon dühös vagyok magamra. Robi nyugtat ilyenkor, nagyon türelmes velem” - mondja. “Számomra elképzelhetetlen egy buli tánc nélkül. Nagyon jó, hogy most végre megtanulom a valódi tánclépéseket” - mondja.
Rami beavatott bennünket abba is, hogy a Barátok közt forgatási napjain is próbálnak, ilyenkor a szünetekben Robi bemegy hozzá, és a stúdió különtermében próbálnak. “Minden időt ki kell használni” - nevet.
Kiss Ramóna elárulta nekünk, hogy azért a legjobban a dinamikus, pörgős táncokat szereti.
09.28.08
Mad Men – Samanta Who? – 30 Rock – Gondolataim általánosságban!
- Ma este esélyt adva a Mad Mennek megnézek egy részt. Az m1-en ma este 22.00-kor kezdődik, ha tetszeni fog talán még nézek részeket.
- A Samantha Who? nagyon érdekfeszítő lesz szerintem, Appelgate-t bírom.
- 30 Rock – Magyarországon? Mikor? Hol? Ha tudtok valamit dobjatok meg egy kommentel.

R.I.P Paul Newman
Nyolcvanhárom éves korában New Havenben elhunyt Paul Newman, a magyar származású, világhírű amerikai színészlegenda. Halálát tüdőrák okozta, családja és közeli barátai vele voltak connecticuti otthonában.
![[origo]](http://www.origo.hu/i/0809/20080927paulnewma7.jpg)
Nyolcvanhárom éves korában New Havenben meghalt Paul Newman világhírű amerikai színész. Marni Tomljanovic, a színész szóvivője csupán annyit mondott, hogy Paul Newman pénteken ment el, és halálát rákbetegség okozta - írja a BBC.
Paul Newman 2007 májusában jelentette be visszavonulását a színészettől, mert úgy érezte, már nem tudná képességei legjavát nyújtani. Idén lemondta John Steinbeck Egerek és emberek című műve színpadi adaptációjának rendezését meg nem nevezett egészségügyi problémákra hivatkozva. Azt azonban tagadta, hogy rákban szenvedett.
Utolsó filmszerepe a Pixar-féle Verdák egyik szinkronhangja volt, látni viszont 2002 óta nem láthattuk a vásznon, akkor A kárhozat útjá-ban szerepelt, amiért Oscar-díjra is jelölték a legjobb mellékszereplői kategóriában. Öt évtizedet felölelő pályafutása alatt ez volt a kilencedik színészi Oscar-jelölése, olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Alfred Hitchcock, John Huston, Robert Altman, Martin Scorsese vagy a Coen testvérek.
Karrierjét színpadi színészként kezdte a Broadway deszkáin. Első jelentős szerepei a Picnic, a The Desperate Hours és Az ifjúság édes madara voltak, utóbbinak a későbbi filmváltozatában is ő alakította a főszerepet. Klasszikus filmsztárkülsejére és védjegyévé vált vakító kék szemeire hamar felfigyeltek Hollywoodban és 1954-es bemutatkozása (The Silver Chalice) után pár évvel már a legnagyobb sztárokkal forgatott. A Macska a forró bádogtetőn című Tennessee Williams-adaptációban nyújtott alakítását díjesővel jutalmazták, noha Newman nem rejtette véka alá a csalódottságát a színházi verzióhoz képest tett jelentős kompromisszumok miatt.
![]() |
| Elizabeth Taylorral a Macska a forró bádogtetőn-ben | Még több kép |
A hatvanas években Hollywood egyik legnagyobb szupersztárja lett, népszerűségéhez kritikai és szakmai elismerés is járult. Az évtized során három alkalommal is jelölték Oscar-díjra, A svindler, a Hud és a Bilincs és mosoly főszerepeiért. Rendezői bemutatkozását (Rachel, Rachel) is siker fogadta, bár az elismeréseket leginkább felesége, Joanne Woodward zsebelte be, aki a címszerepet alakította. Woodwarddal egyébként 1958-ban házasodtak össze és három lányuk született. Newmannak az első házasságából is volt már három gyermeke. Egész élete során hűséges, monogám életet élt, távol tartotta magát a hollywoodi botrányoktól és úgy nyilatkozott, hogy “eszem ágában sincs hamburgerekre pazarolni az időmet, amikor otthon mindig finom steak vár”.
![]() |
| Joanne Woodwarddal a Hosszú, forró nyár-ban | Még több kép |
1969-ben Hollywood másik legendásan jóképű szívtiprójával, Robert Redforddal robbantottak kasszát; a Butch Cassidy és a Sundance kölyök óriási siker lett és négy év múlva vissza is tapsolták a karizmatikus duót (A nagy balhé). Redforddal egész életükben jó barátok maradtak és még az utóbbi években is napirenden volt, hogy újra együtt álljanak a kamerák elé.
![]() |
| Robert Redforddal a Butch Cassidy és a Sundance kölyök-ben |
Egyetlen fia, Scott 1978-ban kábítószer-túladagolásban meghalt, ami jelentősen megváltoztatta Newman szemléletét és szerepválasztásaira is hatással volt. Pontosan a nyolcvanas évekre tehető színészi pályafutásának a csúcsa és legjobb szerepeiként általában az 1982-es Az ítélet-et vagy az 1986-os A pénz színé-t szokás említeni. Utóbbi egyébként végre, nyolcadik nekifutásra meghozta számára az Oscar-díjat is, pont egy évvel egy egész életművéért járó szobor után. Hetven éves korához közelítve is aktív maradt, 1994-ben a Senki bolondja főszerepéért méltatták sokat, 2003-ban pedig öt hónap leforgása alatt a filmes (Oscar – A kárhozat útja), a színházi (Tony – Our Town) és a televíziós (Emmy – Our Town) díjak legfontosabbjaira is jelölték.
![]() |
| Tom Hanksszel A kárhozat útjá-ban | Nézz még több képet! |
Szenvedélyes autóversenyző volt, “Newman’s Own” néven sikeres élelmiszergyártó céget működtetett, és számos karitatív cél érdekében fellépett.
Felesége, öt gyermeke, két unokája, bátyja és természetesen filmrajongók milliói gyászolják.
www.origo.hu
09.27.08
Ma rekordot döntöttem a moziban!

Ma délelőtt hatodszorra néztem meg a 2008-as Mamma Mia című musicalt, ezzel leelőzve a 2007-es Agyő nagy ő című filmet. Egyet mondhatok, hatodszorra is megérte megnéznem, márcsak Meryl Streepért és Julie Waltersért is. Amanda Seyfierd szépségét pedig minden alkalommal megcsodálom így is.
A társulat koncert Kaposváron – Kritika
Kaposvári vagyok, és a Társulat néhány tagja tegnap koncertet adott a Sportcsarnokban, erről írok most egy nagyon rövid kritikát.
![]()
Feke Pálról szólt inkább ez az est, hisz ő volt a főszereplője a Társulat című műsornak. Paliról elmondhatom így élőben sokkal jobb átjött a lénye, mint a TV-ből. Most kiderült, hogy tényleg ért a zenéhez és a magas hangokhoz. Itt volt még Simon Boglárka, aki Cserháti Zsuzsától énekelt dalokat. Nekem megmondom őszintén nem jött be ez a lány élőben, erőltetett volt és hamis. Fejes Szandra volt az egyik legjobb a meghívottak közül, mint egy energiabomba úgy énekelt. Feke Pált 15-ször leénekelte. Torma Emese kapta a legnagyobb tapsot, mivel neki szülő városa Kaposvár, nem hiába ő volt a másik legjobb Szandi mellet. Molnár Ágnes vokálozott és egy számban főszerepben énekelt, nekem mindig is Ági volt az egyik kedvencem, most sem csalódtam benne. Schramek Andera elvolt, ő volt a másik vokalista, de nem izzasztotta meg magát, felejthető kategóriát képviselt. Egy jó este volt, jó énekesekkel, pozitív és negatív csalódásokkal.
09.26.08
Keira Knightley megint esélyes a nagy dobásra!
Nick Cassavetes (Életem szerelme, Alpha Dog) The Beautiful and the Damned címmel filmet rendez F. Scott Fitzgerald és felesége, Zelda Sayre életéről és viharos kapcsolatáról. A Hollywood Reporter híre szerint az áprilistól forgó filmben nagy valószínűséggel Keira Knightley formálja majd meg Zeldát, bár a színésznő még nem szerződött le a szerepre.
![]() |
| Keira Knightley egy szeptemberi partyn |
A nagy Gatsby szerzője és szintén írói ambíciókat tápláló felesége extravagáns életvitele a húszas években az érdeklődés középpontjában állt, de az alkoholista író és a skizofréniával diagnosztizált nő sorsa később meglehetősen tragikusra fordult: Fitzgerald 44 évesen halt meg szívrohamban, Zelda pedig elmegyógyintézetben veszítette életét, amikor tűz ütött ki az épületben.
Forrás: origo.hu
Kathryn Joosten, azaz Karen McClusky!
Sokak kedvence ő, az okos és titokzatos Karen McClusky a Született feleségekből. Vicces és elementáris pillanatokat nekem is okozott már, így én nélküle szinte elképzelhetetlennek tartanám a sorozatot. A színésznő: Kathryn Joosten élethűen adja elő a figurát, tehetségét 2005-ben az Emmy bizottság egy jelöléssel, majd a díjkiosztón kiderült egy díjjal boronálta.
![]()
Josten eddig több, mint 100 filmhez vagy sorozathoz adta a nevét, többek között szerepet vállalt: a Monkban, a The Closerben, a My Name is Eraleban, a Las Vegasban, vagy épp a Scrubsban. Tehát sokszínű színésznőről van szó. 2008-ban kapta második Emmy elismerését, ugyancsak a Született feleségek-beli munkájáért. Alakításaiban a drámai és komikus elemek is megtalálhatóak. Sok sikert kívánok neki a következő években, még több Emmyt szeretnék látni a kezében, mert ő az, aki igazán megérdemli.
09.25.08
Keira nem kalózkodik többet!
Keira Knigtley köszöni szépen, de nem kér többet a Karib-tenger kalózaiból.
Pedig a még mindig húszas éveinek elején járó színésznő igazán a legendássá vált trilógiának köszönheti hírnevét. A többek között Johnny Depp és Orlando Bloom nevével is fémjelztett Disney gigamoziban Elisabeth Swann-t alakította. Karaktere mindhárom részben fontos szerepet játszott a történet alakulásában. Sőt, az utolsó „A Világ végén” címet viselő filmben talán övé volt az abszolút főszerep.

Knightley szép emlékeket őriz a forgatásról, ám lezártnak tekinti életében a „kalóz” korszakot. Új projektek, kihívások után néz. Ennek egyik jele volt a 2007-es Vágy és vezeklés, amelyért nagyon jó, érett kritikákat kapott a színésznő.
Legújabb filmje pedig a „The Duchess” címet viselő kosztümös film, a XVIII. század arisztokráciájának világába kalauzolja el a nézőket. Knightley Georgiana, Devonshire hercegnőjét alakítja. Aki legalább olyan aktív politikai és társadalmi életet élt, mint „modernkori utóda”, Diana hercegnő.
![[origo]](http://www.origo.hu/i/0809/20080929thereader.jpg)
![[origo]](http://www.origo.hu/i/0809/20080927macska.jpg)
![[origo]](http://www.origo.hu/i/0809/20080927long.jpg)
![[origo]](http://www.origo.hu/i/0809/20080927butch.jpg)
![[origo]](http://www.origo.hu/i/0809/20080927karhozat.jpg)
![[origo]](http://www.origo.hu/i/0809/20080923keiraknig.jpg)