Kelemenmarc’s Weblog


Cattrall szerint felelőtlenség, ha a sorozatát/filmjét nézik a gyerekek…
június 13, 2008, 8:53 am
Kategória: Egyéb, Sorozatok

Kim Cattrall, a Szex és New York négyesének tagja szerint nem való gyerekeknek az HBO sorozata, így kéri a szülőket, ne hagyják a kicsiket a tévé előtt.

Getty Images

A napokban Miley Cyrus, aki popénekesként ünnepelt sztár és egyben a Disney Channel Hannah Montana című sorozatának fő alakja, arról vallott, hogy nagy rajongója az itthon az HBO-n, és a Viasat3-on vetített Szex és New York-nak. A gond ezzel csak annyi, hogy a kishölgy mindössze 15 éves, a sorozatban pedig elég szabadon társalognak a nagyvárosi, menő nők arról, hogy ki, milyen fogamzásgátlót használ, vagy mennyire pajkos a nyelve az új lovagnak.

Kim Cattrall, a Szex és New York négyesének egyik – nem éppen szűzies életet élő – tagja erre reflektálva jegyezte meg, hogy nem javasolja a szülőknek, hogy gyerekükkel menjenek moziba, megnézni a filmet, de hasonlóképp nem javallja, hogy leültessék őket a tévé elé, mikor a sorozat ismétlése fut. A színésznő megjegyezte, hogy felnőtteknek szóló szórakoztató műsorról van szó, a gyerekeket felelőtlenség a képernyő előtt hagyni.

A sorozathoz kapcsolódó hír még, hogy az eredetileg Sex and the City címet viselő Szex és New York sorozat, pontosabban a belőle készített nagyfilm akkora siker lett, hogy az ötletgazdák az HBO-nál teljesen elszálltak: levédetik az “…and the City” márkanevet, más nem csak hogy filmnek nem adhat ilyen címet, de nem hívhatja így még a boltját sem. A mozifilm különben itthon is ragyogóan nyitott, idén csak az Indiana Jones 4. része startolt jobb adatokkal.

[origo]


Még nem érkezett hozzászólás eddig
Szólj hozzá



Szólj hozzá
Line and paragraph breaks automatic, e-mail address never displayed, HTML allowed: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <pre> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>