05.28.08

Labanc Lilla (Ex-Barátok-közt Léna) átigazol egy másik sorozathoz!

Posted in Sorozatok at 2:47 pm Szerző: kelemenmarc

Labancz Lilla szereplése nyolc epizód után véget ért a Barátok Köztben. A fiatal lány a StoryOnline-nak elárulta, úgy tűnik, hogy szeptembertől az MTV Tűzvonalban című sorozatában láthatjuk majd, ahol már korábban is feltűnt.

Úgy látszik, hogy Lilla szerencsés időszakát éli. Nagy vágya volt, hogy szerepelhessen az RTL Klub népszerű sorozatában. Öt évvel ezelőtt volt először egy válogatáson, akkor nem sikerült neki, így most még inkább örült annak, hogy egy hónapra bekerülhetett a Barátok Köztbe.

“Bevallom, fájt a szívem, amikor utolsó nap bementem a forgatásra. Nagyon jól éreztem magam, családias volt a légkör. Bár egyelőre nem volt erről szó, de reménykedem benne, hogy egyszer esetleg újra visszatérhetek” - mondta a StoryOnline-nak Lilla, akinek nem ez volt az első hasonló szereplése. Korábban az MTV Kisváros című sorozatban láthattuk, akkor még tinédzserként. A Barátok közt előtt a Stohl András nevével fémjelzett Tűzvonalban című produkcióban alakított egy “rossz lányt”. Lilla úgy tudja, hogy oda szeptembertől visszavárják. Még egy titkot elárul a Goór Nagy Mária tanodájában járó lány. Úgy néz ki, hogy szerepet kap egy mozifilmben is, melyet a nyáron forgatnak és csupa magyar sztár alakítja a főbb szerepeket. Lilla sem epizódista lesz a moziban - tudtuk meg. Részleteket azonban egyelőre erről nem árulhatott el.

Forrás: storyonline.hu

1 hozzászólás »

  1. meszarosmarton said,

    Jézusom utálom a csajt és sajnos ismerem is! :)


Szólj hozzá